64 bites virtuális Windows futtatása 32 bites Windows-on

Egyik ismerősömnek szüksége volt egy régi programra, ami alapból max Windows 7-et támogat. Megpróbálta a gépén lévő Windows 10-re feltenni, de nem sikerült. Aztán beszélgetés közben feljött a téma, én meg felajánlottam, hogy csinálok egy VirtuálBoxos virtuális Windows 7-et, amire felteszem a programot. Egyedül annyit kérdeztem, hogy milyen proci van a gépben, mivel valamilyen i3, így gondoltam menni fog a virtualizálás…

Szóval, én szépen csináltam neki egy 64 bites Windows 7-et, a programot is feltettem, minden futott faszán a virtuális gépben, ahogy kell. A terv annyi volt, hogy kimásolom a diszkjét, feltelepítem nála a VirtualBox-ot majd csatolom a diszket és boldogság van. De persze nem ment ilyen könnyen…

Azon a szerencsétlen gépen egy 32 bites Windows 10 van telepítve, komolyan nem is tudtam, hogy abból a fosból van még 32 bites verzió, de nyilván 64 bites VirtualBox telepítés közben derült ez ki. Elgondolkoztam egy kicsit, hogy a 32 bites Windows-on menni fog-e a a 64 bites VM, de sok vesztenivalóm nem volt, így reflexből mentem a virtualbox.org-ra, hogy leszedjem a 32 bites telepítőt, de nem volt ott, mivel már évek óta nincs 32 bites Virtualbox kiadás. Szerencsére kicsit elrejtve, de ott vannak a régebbi buildek, pontosan az 5.2.4-es (2018. január 15.!) kiadás az utolsó, amiből van 32 bites Windows telepítő. Innen tudod leszedni, ha kéne neked is: https://www.virtualbox.org/wiki/Download_Old_Builds_5_2

Feltelepítettem, default létrehoztam a gépet és odaadtam neki a feltelepített Windowst tartalmazó virtuális diszket, start, aztán elindult szépen a 64 bites Winfos, régen örültem úgy egy Win 7 betöltőképernyőnek, mint akkor. Idénre elég is volt az MS cuccokból.

 

imapsync on Almalinux 9

Úgy adódott, hogy egy Almalinux 9 szerverre kellett imapsync-et varázsolni, de nem akarta adni magát. Aztán kiderült, hogy az Epel repo mellett a PowerTools repora is szükség van, csak itt jön egy kis csavar, hogy Almalinux 9-nél nincs PowerTools, mármint van csak CRB néven érhető el, így az imapsync telepítése Almalinx 9 esetében ennyi:

dnf install epel-release

dnf install –enablerepo=crb imapsync

Linux – 10 éve

Rápillantva a naptárra, így 2022 végéhez közeledve eszembe jutott, hogy 2012-ben kb ilyenkor kezdtem el igazán Linux-al ismerkedni, bár csak rá 1,5 évre kezdtem főállásban is ezzel foglalkozni, de a kezdet olyan 2012 október-november környékén lehetett.

Egy PHP-s híraggregátor cuccot írtam némi sörpénzért ismerősnek, amihez alapból kevés volt a hosting szolgáltatók akkori db tárhely kínálata, így egyből valami saját szerveren akartuk indítani a cuccot. Arra meg nem lehetett tört Windows-t feltenni xampp-al (bár hallottam már ilyen éles rendszerről azóta :) ), Linux meg Apache kell oda, az a fasza webszerver, legalábbis ilyeneket olvastam akkoriban az interneten.

Aztán mivel a havernak sem volt ilyen kontaktja, és nekem sem, így bevállaltam a webszerver telepítését is. Természetesen mindezt minimális Linux ismerettel.

Így 10 évvel később visszagondolva, ez biztosan életem egyik legmeghatározóbb és egyik legjobb döntése volt, egy igazi szopórollerezés tátott szájjal a faszerdőbe, de minden akkori szívás minden egyes perce megérte, mert rengeteget tanultam belőle, illetve egy teljesen más világos ismertem meg akkor.

Előtte is voltak desktop Linux próbálkozásaim, illetve fősulin tanultam némi Linux-ot, de igazán sosem rántott be a dolog, mindig is csodáltam, tiszteltem a Linux világot, de kevésnek éreztem magam a dologhoz. Ha meg megpróbáltam feltenni saját gépre, akkor mindig elakadtam valamin, és akkoriban könnyebben feladtam a dolgokat, így mindig az volt a vége, hogy Windows került vissza a gépre.

2012 környékén épp Windwos local supportos voltam az egyik hazai egyetemen vagy 1,5 éve, és kellett valami változatosság a kiégés megelőzése érdekében, ezért vállaltam a PHP-s melót, illetve később a webszervert telepítést is hozzá, meg persze a pénz is jól jött. A projektnek köszönhetően egy életre elment a kedvem a webes fejlesztésektől, de megismertem a Linux szerverek világát, ami egyből beszippantott.

Itt van előttem a érzés, ahogy valamelyik howtoforge-os Debian-os perfect server install-t nyomom lépésről-lépésre, remegő kézzel, hogy ha működik, akkor örülünk, ha nem, akkor kevésbé, mert fingom sincs, hogy mit csinálok, arról meg főleg, hogy hogyan kéne javítani. Nem emlékszem, hogy hányszor kezdtem újra, de biztosan párszor újra kellett kezdeni a telepítést. Persze, ezekben a leírásokban az a szép, hogy mindig kimarad valami vagy elgépelnek „véletlenül” valamit, és utána a kezdő srác szopik egy pár órát vele, de épp itt ragadt magával a dolog, hogy a hibakeresés mennyire logikus, mennyire adja magát, hogy van értelmes hibaüzenet, ha nincs, elő lehet csalni. A hibaüzenetekre meg a legtöbb esetben van értelmes találat a fórumokon használható megoldási javaslatokkal, magyarázattal, nem csak egy „reboot” vagy egy „reinstall”..

Aztán végül sikerült összerakni a webszervert, működött is valamennyire, de ahogy az kell, mindig jött valami amatőr hiba, de szerencsére mindig sikerült rá megoldást találni, és működött az alkalmazás és a szerver is. Végül munkahely váltás miatti időhiány következtében szépen lassan elengedtem először az alkalmazás kezét, aztán a szerverét is, hogy teljes lendülettel tudjak belevágni az egyik  nagyobbacska állami intézmény Linux szervereinek üzemeltetésébe, hogy végleg beszippantson a Linux-os világ, ami azóta sem enged, mondjuk nem is kacsingatok másfele, így nem is bánom. :)

Linux és a játékok

Röviden: Felejtsd el!

Bővebben

Nem vagyok nagy játékos, általános iskola vége fele, illetve középiskola környékén volt 1-2 játék, amivel játszottam, illetve Quake II/III, Half-life, Unreal Tournament ment infó órákon meg volt itt egy Harcosok Klubja nevű hely a 2000-es évek elején, ott nyomtuk sokat, de aztán valahogy amikor lett korlátlan net otthon, akkor nem az online gamelés szívott be, hanem minden más, így a játszás kikopott az életemből.

Ennek ellenére néha rám szokott jönni, hogy játszani kellene valamit, de ilyenkor pár óra Quake III-as botzúzás vagy egy Serius Sam 3 csapatás után meg is unom a dolgot és elszáll a lendület. Ez a kettő egyébként szépen fut Linux-on.

Pár éve vettem egy PS4-et, hogy majd a konzolos világ jól be fog szippantani és nem kell Windows-t tennem a gépemre, hogy játszani tudjak valamivel. Aztán az elején még nyomtam is pár játékot, de éreztem, hogy nem ez lesz az én platformom a játékra, a kontroller fasza néhány típusú játékhoz, de FPS-hez pl nem nagyon, én meg azt csipázom. Aztán megszületett a lányom, és az alapból kevés szabadidőm tulajdonképpen nulla lett, így ha volt is, akkor nem a játék meg a PS jutott először eszembe. Ha meg mégis, és játszani akartam volna, akkor jöttek a kibaszott frissítések, és mire feltette a PS saját updatejét meg a játékok frissítéseit, már el is fogyott az időm meg a kedvem.. Van erről egyébként egy csomó mém, hát beszoptam én is párszor. Egy vagy két éve már a psn pluszt is lemondtam, a gép meg a polcon pihen, minimális üzemórával. El kéne adni..

Ahogy növöget a gyerek és kicsit több a szabadidőm is, engem meg elkapott a retro láz kicsit, hogy játszani kellen pár olyanal, amit toltam a 2000-es évek elején, pl Red Alert 2, Rise of Nations. Van egy kb 8 éves gen 4 i5-ös procis asztali gépen valami alja Nvidia kártyával, Manjaro-val, gondoltam jó lesz erre.

Azt mondják, hogy Wine megbirkózik ezzel, így első körben Wine konfiggal csesztem el végtelen időt, hogy a fenti két játék fusson, de mindig volt valami, hiányzó dll vagy hiányzó hang vagy rossz felbontás, rossz képernyőméret, egér+bill nem megfelelő kezelése vagy csak simán nem indult el a játék, így egy idő után meguntam a folyamatos hegesztést és ezt a vonalat elengedtem. Komolyan, biztos vannak olyan játékok, amik simán mennek Wine alatt, de ezek pont nem, legalábbis nálam. A Quake 3 viszonylag szépen fut, szóval van ellenpélda is, csak hát én a másik kettővel akartam játszani.

Jött a következő ötlet, hogy Virtualbox+Winxp ezeknek a régi játékoknak jó lesz, de ott valamiért a Virtualbox 3d-s drivere nem akart felmenni, így ez ezért engedtem el elég gyorsan.

Ha már itt jártam, jött egy próba a virtuális Windows 7-el majd lehet jókat gamelni, talán ez tűnt a legélhetőbbnek, de egyik sem akart rajta menni 1-2 másik korabeli játék ment, de épp ez a kettő nem, én meg azokkal szerettem volna játszani még mindig.

Tettem egy virtuális Win 10-es próbát, de ott is ez volt a helyzet.

Végül kapott a gép a Manjaro mellé egy Win7-et dual boot-al, és láss csodát, mennek is a játékok faszán.

Aztán be kellett ismernem, hogy „kicsivel” több időt töltöttem el ezzel, mint amennyi időre lekötött ez a két játék, de legalább most már ott van a gépen a Win7, ha játszani van kedvem, csak egy reboot, és megy, ami kell.

Lehet, hogy csak én szívtam ennyit ezzel, mert jellemzően bele tudok az ilyenekbe tenyerelni, de ettől függetlenül nem lehet kijelenteni, hogy Linux-on lehet normálisan játszani. Vannak játékok, amik mennek szépen, de könnyű belenyúlni 1-2 olyanba, ami meg nem, és az bosszantó tud lenni.

Szóval, ha PC-s gamer vagy, akkor nem való neked a Linux, max Dual boot-al…

A Home Office tabu

Egyik Facebook-os csoportba linkeltek egy Profession hirdetést, amire rákattintottam, aztán ha már ott jártam, beírtam a Profession keresőjébe a „linux” kulcsszót, és megnéztem, hogy mi a felhozatal az egyik legnagyobb hazai álláskereső portálon a témában.

Aztán a foglalkoztatás jellege alapján az eloszlás így alakul:

A 176 Linux kulcsszót tartalmazó hirdetésből 56-nál van megjelölve a Home Office lehetőség…

Ok, legyünk naivak, hogy csak véletlen elfelejtették bekattintani a hirdetők több hirdetésnél, és csak az „Amit ajánlunk” részeknél tüntetik fel ezt a lehetőséget a hirdetésekben…

Na, hát a csocsó, babszák, játéséksarok meg egyéb faszságok felsorolása mellett nincs odaírva a HO lehetőség, ahol meg igen, ott be is van kattintva, szóval ez ennyi.

Így 2022 vége fele, 2 év covid után, elszálló rezsiárak, üzemanyagárak és infláció közepette, az összeomló tömegközlekedésről és a folyamatosan romló közlekedési morálról nem is beszélve, miért ragaszkodik még ennyi cég a napi fizikai jelenléthez olyan munkakörökben, amiknél erre valószínűleg semmi szükség? Miért kell akár napi több órát eltölteniük a munkatársaknak utazással, tömegközlekedéssel vagy dugóban álláassal? Mennyivel jobb, hogy bent ülnek a kollégák fejhallgatóval a fejükön, és a céges chaten kommunikálnak? Ahelyett, hogy ezt megtehetnék otthonról, a saját környezetükben?

Persze biztosan meg lehet magyarázni, hogy miért kell ez, de szerencsére ez a része engem nem is érdekel, mert ha állást keresnék, akkor tuti csak az 56 hirdetéssel foglalkoznék alapból. Ha meg valahol mégis meg akarnának győzni, hogy nekem jó, ha napi 3 órát utazással töltök, vagy meg akarnák magyarázni, hogy jót tesz az introvertált mentális egészségemnek, hogy emberek között vagyok, akkor futok, amerre látok.

Hallottam olyat is, hogy valahol a HO-s napokra kevesebb fizu jár, mert biztos kevesebbet dolgozik otthon, wtf? Ilyeneket, meg ehhez hasonlókat szokott mesélni egyik interjúztató kolléga, hogy mikkel találkozik az interjúk alatt. Nem is annyira vicces, hogy mik vannak, és nem a békési kisvárosi sufniphppisteke bt-től jönnek a jelentkezők..

Faccebook profil törlése véglegesen 2022

Mivel 2012-ben írtam egy posztot erről, ami szerintem azóta is a legolvasottabb bejegyzés a blogon, így gondoltam csinálok egy 2022-es verziót is.

Jelenleg a következő linken tudod indítani a törlést:

https://www.facebook.com/deactivate_delete_account

Itt a következő oldal fogad:

Ezen az oldalon válaszd ki a Fiók törlése opciót, majd kattints a Tovább a fiók törléséhez gombra

A következő oldalon még van lehetőséged letölteni a Facebook-os adataidat pl, ha nincs erre szükséged kattints az eltéveszthetetlen kék Fiók törlése gombra, aztán a jelszavad megadása után indul a folyamat.

A korábbi 14 nap helyett most már 30 napod van meggondolni magad, 30 napon belül még vissza tudod vonni a törlést.

https://www.facebook.com/help/224562897555674

Amikor nincs hang az új bluetooth A2DP fejhallgatón – Manjaro

Gyengélkedik a JBL fejhallgatóm, néha töltés után csak a fele szól, aztán még régebben vettem ilyen esetre a Lidl-ben pár hónapja akciósan a kenyér mellé egy SilverCrest SBKP 4 A1 fejhallgatót, amit próbáltam volna összekötni a Manjaro-val.

Látszólag csatlakozott is, hiba nuku, csak épp hang nem volt, hiába kapcsoltam át az új eszközre a kimenetet PulseAudio-ban. Ok, láttam már ilyet, átállítottam a profilt A2DP-ről HFP-re a Bluetooth beállításoknál, aztán meg is lett a recsegős hang, de nem akartam elengedni, hogy ennyit tudna, nem ismerné az A2DP-t?

Előkapartam a user manual-t valami manual-os oldalról, aztán ott említve is van, hogy A2DP supported:

Aztán nem nagyon találtam tippet Manjaro fórumokan, így gondoltam megoldom erőből, és ész nélkül elkezdtem nyomogatni a PulseAudio beállításait, aztán meg is találtam a Configuration fül alatt a Codec részt, ahol az SBC XQ 512kbs volt beállítva, végül itt átállítva a sima SBC-re meg is jött a hang, bár nem a legjobb, de legalább jobb, mint a HFP és lélekölő meetingekre tökéletes :)

Költözés új domainre és szerverre

A korábbi szerver már erősen a suszter és a cipője szituban volt, mert rendesen el volt hanyagolva, ráadásul a teljesítménye is kevés volt már egy ideje, így érezhetően lassúak voltak a kiszolgált oldalak is, de most végre átkerült az egész egy erősebb VPS-re, egy friss, szagos Almalinux 9-re meg persze minden cuccból a legfrissebbre.

Ha már költözni kell, akkor egy úttal a domaint is cseréltem. Egy ide már elérhető az oldal a https://pomi.ninja címen, de ha már hozzá kellett nyúlni, akkor megléptem, hogy a https://pomiweb.com-ról https://pomi.ninja-ra migráltam az oldalt, a https://pomiweb.com pedig megszűnik majd hamarosan.

Azért lett annó pomiweb.com, mert a pomi.com-ot akkor éppen pár ezer dollárért árulták, nekem meg épp nem volt rá keretem friss diplomásként, a pomi.it jött volna még számításba az akkori lehetőségek közül, de épp Olaszorzágban van egy Pomi nevű paradocsomos cég (btw jó cuccokat csinálnak, ajánlom), így az is bukta lett. A pomi.hu meg foglalt volt és foglalt azóta is, hiába nincs rajta semmi, próbáltam többször felvenni a kapcsolatot a tulajjal, de nem sikerült…. Szóval, kreatívan hozzácsaptam a web szócskát a Pomihoz, ha már webes srácnak készültem, így jött a pomiweb ötlete, aztán mivel már akkoriban sem szerettem a papírral szenvedést, és még akkor a .hu regisztráció papíron ment, a .com meg nem, így a .com-ot regisztráltam 2009.10.26-án. Ennek ennyike a története.

Amikor bejöttek a gTLD-k, akkor épp valami 1 dolláros akcióban beregiszráltam a pomi.ninja-t, amit először én is kicsit gáznak gondoltam, de legbelül tökre tetszett, aztán most már vagyok annyira idős, hogy pont leszarjam, hogy kinek mi a véleménye róla, nekem tetszik, így ez marad. :)

Szóval, ha valami pomiweb.com-s url-ed lenne, de már megszűnt a pomiweb.com, akkor írd át az url-ben pomi.ninja-ra, és eléred a bejegyzést, amíg él a pomiweb.com, nincs erre szükség.

Aldi tablet

Az aktuális Aldis hírlevél böngészése közben megakadt a szemem ezen a tablet-en:

Nofene, épp gondolkodom, hogy a gyereknek 1-2 éve vásárolt Bangood-os Alldocube tabletet cserélni kéne, mert kevésbé bírja már a folyamatos ejtéseket meg taposásokat, így rákattintottam, hogy mennyi ram van ebben a csodában, mert ugye az ilyen olcsó Android eszközöknél leginkább az számít szerintem, aztán azt mondja a termékleírás, hogy 2GB:

2GB RAM, nem gondoltam volna, hogy így közeledve 2022 vége felé, képesek 2GB rammal tabletet árulni.

+Feltűnt, hogy Android 11-el adják, mondom olyan nincs, hogy annak elég a 2GB ram, aztán be is igazolódott a gyanúm, több kell neki alapesetben, csak az a kiskapu, hogy frissítésként fel tud mászni a 2GB ramos eszközre…

Szóval, ha hirtelen felindulásból a kenyér meg tej mellé bedobod a kosárba ezt az Aldi-s TCL TAB 10L tabletet, akkor ne csodálkozz rajta, ha némi használat után egyre lassabb lesz, elkezdenek szaggatni a Youtube videók is és folyamatosan újra kell indítgatni, hogy használható legyen…

Vodafone sikerek

Siker1 – Sikeresen beállították értelmesen a feladót a headerben:

Siker2 – Adategyeztető form sikeresen megpróbálta kiküldeni az ellenőrző SMS-t, csak a gonosz proxy elküldte a picsába a kérését. Ott a Siker felirat, az a mai életcélom, hogy szép piros legyen az is :)

Siker3 – Sikeresen letesztelem a cuccukat, nemBaj? Ha inkognitó ablakban próbálom, ahol nincs aktív Vodafone fiókos session-ön, akkor bezzeg kiküldi az SMS-t….

Siker4 – ..és bazdmeg kiküldi a feltöltőkártyás adategyeztető SMS-t az előfizetéses számomra :D (külön telefonban vannak a sim-ek, mielőtt valaki erre fogná)

Siker5 – Sikerült!!!!

Siker6 – Sikeresen elbasztam a szükségesnél 4x annyi időt erre, felhasználói elégedettség: LOL

update: Siker7 – Előfizetést is módosítottam ma, kiküldik mailben, hogy az új szerződés összefoglalója elérhető a dokumentumok között a fiókomban, hát ott kurvára nincsen. Biztos ott lesz, csak mondjuk nem kéne oda valami check, hogy csak akkor küldje ki a mailt, ha valóban bekerült a dokumentum a helyére? Szívesen.

update2: siker8 – 4 napja naponta üdvözölnek SMS-ben a mobil-vezetékes ügyfelek között

update3: siker9 – Egy hónapja jelzi a szuperül működő My Vodafone felületük a sikeres számlafizetést, egy hónapja nem telt le a 15 perc.

Update4: siker10 – Asszony Go előfizetését meghosszabbítottuk online a my Vodafone fiókjában, egy éve rendszeresen fizetjük, egyszer sem késtünk a befizetéssekkel, készülék nincs, sima előfizu, készülék nélküli hosszabbításra ugyanarra a csomagra mégis mi a a retkes faszomért kell 6000 Ft többcélú összeget vagy mifaszt befizetni? Már látom, ahogy magyarázná itt nekem valami agymosott illetékes, hogy de hát azt majd a számlákból levonják… Nem, ez nagyon nincs rendben. 3500 Ft-os előfizetnél ennek a 6000 Ft-nak mi értelme van? Azon kívül, hogy az ügyfelelégedettséget lenullázza, semmi.

Update5: siker11 – Pár napja épp a vezetékes fiókomat nézegettem, amikor láttam, hogy ott a friss számla, amit egyből kifizettem. Ez pénteken volt, ma szerda van, na és mi történt ma, így 5 nappal a számla kifizetése után? Természetesen kiküldték az email-t, hogy új vezetékes számlám érkezett, amit 5 napja kifizettem, a fiók legalább fizetettnek jelöli. Ide is kéne valami check, hogy ha a paraszt túlbuzgó volt, és már kifizette, akkor ne baszogassuk már számlás mail-el…